A kínai fellépés a Dél-kínai-tengeren és a világ mesterségesintelligencia-politikája felé tett lépései egy átgondolt, befolyásgyakorló stratégia részei lehetnek: egyszerre alkalmaznak nyers erőt és kiszámítható politikai toborzást a kisebb országok befolyásolására.
Paul Reichler szerepe és a hágai döntés Paul Reichler, az amerikai ügyvéd, aki előszeretettel vállal kisebb félként fellépő ügyfeleket, tíz évvel ezelőtt részletesen tanulmányozta a Dél-kínai-tengerre vonatkozó régi navigációs térképeket és hidrográfiai felméréseket egy Fülöp-szigetek által a Tengerjogi Egyezmény (UNCLOS) keretében indított perhez. Ennek a munkának az egyik fontos eredménye volt, hogy a hágai bírósági testület egyhangúlag elutasította Kína széles körű területi igényeit, és megerősítette az ENSZ-tengeri jogi rendszer alapelveit.
A döntés hatása és a kínai válasz A Hágában hozott ítélet a Fülöp-szigetek számára részben „pyrrhuszi győzelemnek” bizonyult: Kína elutasította a verdiktet — a kínai külügyminisztérium „nem több, mint egy papírdarab”-nak nevezte azt —, és fokozta megfélemlítési kampányát a kisebb szomszédokkal szemben. A közelmúltban egy kínai partiőrhajó nagy nyomású vízágyúval lőtt a Fülöp-szigetek hivatásos halászainak üzemanyagot szállító csónakjaira országuk saját vizein; ugyanebben a térségben a két ország matrózai közelharcba keveredtek egy vitatott zátony körül, ütőkkel és evezőkkel küzdve — még egy veszélyes, nagy tengeri incidens. A China Daily egy mesterséges intelligencia által generált videót tett közzé, amely a Fülöp-szigeteket az Egyesült Államok és Japán által irányított majomként ábrázolta; Manilában ezt „dehumanizálónak és rasszistának” nevezték.
AI-diplomácia és stratégiai törekvések Ironikus módon, miközben Peking nyomást gyakorolt a Fülöp-szigetekre, Hszi Csin-ping a World AI Conference (Világ AI-konferencia) eseményén Sanghajban a fejlődő országok kegyeit kereste, részeként annak a törekvésnek, hogy Kína globális vezető szerepet alakítson ki az AI terén. Miután Peking megkísérelte átalakítani a globális tengeri rendet — amely a nemzetközi áruforgalom, energiaellátás, élelmiszer-ellátás és internethálózatok alapja —, most igyekszik elnyerni a kisebb államok bizalmát annak érdekében, hogy befolyásolja a digitális rendet.
A nagyhatalmak viselkedése és a rendszerre gyakorolt nyomás Reichler aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a nagyhatalmak — Kína és az Egyesült Államok, valamint regionális hegemónok, például Izrael és Oroszország — mintha felelősség nélkül cselekednének, és „a rendszer annyira van nyomás alatt, mint a második világháború óta bármikor.” Visszatekintve a hágai ítéletre, Reichler szerint az egy új nemzetközi rend előhírnöke volt: egy olyan világé, amelyben a korábbi szabályokon és normákon alapuló együttműködést egyre inkább a hatalom gyakorlása váltja fel.
Parhuzamok a tenger és a digitális tér között Kína nem mutatott nagy készséget arra, hogy a Dél-kínai-tenger gazdag erőforrásait megossza: más államok alatti olaj- és gázkutatási tevékenységet akadályozott, szezonális tilalmakat alkalmazott halászatban, és hatalmas mesterséges szigetek közelében hajtott végre kotrást, ami veszélyezteti a tengeri ökoszisztémát. Hasonló logika érvényesül az AI-politikában: a kormányok stratégiai érdekből tekintenek az AI-re, és a versengés egy hidegháborús stílusú rivalizálássá válik Kína és az Egyesült Államok között.
Kétblokkos technológiai verseny Peking célja, hogy a feltörekvő gazdaságok koalícióját vezesse, mint nyílt forráskódú AI-modellek szállítója, ezzel beágyazva ezeket az országokat a kínai technológiai és ipari ökoszisztémába és függőségeket létrehozva. Az Egyesült Államok ezzel szemben a „Pax Silica” koncepcióját igyekszik megvalósítani: a magas fejlettségű gazdaságok dominálta együttműködés, amely a félvezetők, stratégiai ásványok és az AI ellátási láncok védelmét szolgálja.
Korlátok a kétoldalú egyeztetésekben Ez a geopolitikai realitás korlátozni fogja a következő hónapokban, a washingtoni elnöki csúcstalálkozót megelőzően esedékes amerikai–kínai AI-tárgyalások sikerét. Nincs kilátás arra, hogy a felek olyan megállapodásra jussanak, amely a fejlett AI-modellek fejlesztésére vonatkozó fegyverzetkorlátozásnak felelne meg: Kína egy ilyen egyezményt a tartós elszigetelés egy formájaként értelmezné, hasonlóan ahhoz, ahogy az amerikai visszalépést a kínai tengeri törekvésekkel szemben „navigációs szabadság” gyakorlatokkal és katonai támogatással érzékelteti.
Reichler óvatos optimizmusa és a nemzetközi jog jelentősége Reichler mégis lát okot az optimizmusra. A nemzetközi jogi rendszer veteránjaként — beleértve az Emberi Jogok Nemzetközi Bíróságában folytatott ügyeket is — rámutat, hogy egyre több kis- és közepes méretű ország indít ügyeket, hogy megvédjék érdekeiket különböző témákban: népirtás, környezeti károk és emberi jogok terén. Bár Peking nyíltan sérti a nemzetközi jogot bizonyos esetekben, Reichler szerint gyakran mégis hivatkozik ugyanarra a jogi keretre, hogy igazolja lépéseit, ami „sokszor kínos csavarodásra” kényszeríti őt — mert ez fontos a puha hatalom szempontjából.
Következtetés A kisebb államok, például a Fülöp-szigetek számára a nemzetközi jog és a bírósági győzelem erkölcsi és jogi érvényesülést hozhat, de a gyakorlatban a kötöttségek nélküli nagyhatalmi politikák — mind a tengeren, mind a digitális térben — továbbra is komoly kihívást jelentenek. A geopolitikai versengés az AI és az ellátási láncok felett azt jelenti, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendet a hatalmi érdekek és a technológiai függőségek újraértelmezése fenyegeti.
