Az OpenAI azt állítja, hogy egyik mesterséges intelligencia (MI) rendszere néhány nap alatt olyan megoldásokat azonosított, amelyek a Navier–Stokes-egyenletek egy fontos kérdésére — a „blow-up” jelenségre — vonatkoznak, a New Scientist beszámolója szerint.
Mi a probléma? Miért számít fontosnak?
A Navier–Stokes-egyenletek a newtoni folyadékok súrlódásos mozgását írják le. A Clay Matematikai Intézet a kétezres években a hét úgynevezett millenniumi probléma egyikeként tette közüggyé a Navier–Stokes-problémát, és megfogalmazott egy 1 millió dolláros díjat arra az esetre, ha valaki bizonyítani tudná, hogy az egyenletek mindig jól viselkednek, vagy léteznek olyan helyzetek, amikor érvényüket vesztik és matematikailag értelmetlen eredményeket adnak (ezt a szakirodalom blow-upnak nevezi). A probléma eredete közel két évszázadra nyúlik vissza, és még mindig nyitott kérdéseket tartalmaz.
Milyen lépéseket tett az OpenAI?
Az OpenAI szerint a munkát először az Euler-egyenlet egy változatának vizsgálatával kezdték, amely a Navier–Stokes-probléma egy lépcsőfokának tekinthető. Az OpenAI leírása szerint ezer MI-ügynököt futtattak az Euler-probléma fölött, és ezek az ügynökök mintegy 50 óra alatt megtalálták a blow-upokat az adott esetben. Ezt követően tízezer ügynököt állítottak rá a feladatra úgy, hogy az eredményeket kiterjesszék a teljes Navier–Stokes-problémára; ezt a fázist az OpenAI szerint 11 óra alatt elvégezték.
Költség, modell és teljesítmény
Az OpenAI egy sajtótájékoztatón azt közölte, hogy ha egy külső felhasználó ugyanazt a munkát elvégeztetné, az körülbelül 15 millió dollárba kerülne. A cég nem árulta el, melyik konkrét MI-modellt használta a kutatáshoz, de azt állította, hogy a használt rendszer teljesítménye meghaladja a nyilvánosan ismert GPT-6 Astra modell kapacitását.
Kapcsolódó, közel egyidejű bejelentések és viták
Az OpenAI bejelentése néhány órával azután érkezett, hogy Tristan Buckmaster (New York University) és Levent Alpöge (Anthropic) azt közölte, hogy három, a Navier–Stokes-megoldáshoz vezető lépcsőfokként értelmezhető problémát oldottak meg, és hogy munkájukban nagy segítséget kaptak nagy nyelvi modellektől (LLM), köztük az Anthropic és az OpenAI modelljeitől.
Miután terjedni kezdett az OpenAI-állítás, Tristan Buckmaster közleményt adott ki, amelyben arra utalt, hogy az OpenAI nem a megszokott módon, és átláthatóság nélkül járhatott el, amikor kapcsolatba lépett velük a tisztázás érdekében. Buckmaster állítása szerint az OpenAI csak miután értesült az ő és Alpöge munkájáról, kezdett el intenzíven megoldást keresni a problémára. Az OpenAI a sajtótájékoztatón tagadta, hogy Buckmaster és Alpöge bizonyítását vagy promptjait használta volna fel, és közölte, hogy az ő Euler-bizonyítása eltér az említett kutatókétól.
Következő lépések: független ellenőrzés és a díj odaítélése
A kérdés nyilvános vitává és szakmai ellenőrzés tárgyává vált; az eredmények elfogadása formális matematikai közösségi értékelést igényel. Martin Bridson, a Clay Matematikai Intézet elnöke a New Scientistnek írt e-mailjében jelezte, hogy az intézet szándékosan nem sietteti az értékelést: a folyamatnak teljes mértékben szigorúnak és alaposnak kell lennie, mielőtt a probléma megoldásáért járó 1 millió dolláros díjat odaítélnék.
Összefoglalás
Az OpenAI bejelentése szerint az általuk futtatott MI-ügynökök gyorsan - napok alatt, illetve egyes fázisokban órák alatt - találtak olyan megoldásokat, amelyeket a cég a Navier–Stokes „blow-up” kérdéséhez kapcsolódónak értelmez. A kutatást és az állításokat még szakmai körökben ellenőrizni kell; vita alakult ki az OpenAI és a kutatócsoportok közötti kapcsolatmód és a felfedezés forrásának kérdésében, és a formális díj odaítélése csak alapos értékelés után dől el.
