A hagyományos wall street-i logika szerint a siker kulcsa kettős: pénzt keresni, és másoknál máshogyan pénzt keresni. A teljesítmény alapfeltétel, a kiemelkedő hozam viszont dicsőséget hoz. Az AI azonban megtöri ezt a felállást: az iparág nagy beruházásai olyan volumenűek és kockázatúak, hogy rivális intézmények egy asztalhoz ülnek, és közösen finanszírozzák őket.
Közös megállapodások és nagy összegek
A jelenséget jól szemlélteti, hogy az Nvidia körüli, mintegy 500 milliárd dolláros konzorciumba bevont szereplők között ott vannak a világ négy legnagyobb alternatív eszközkezelője, és a top nyolcból hat. Hasonlóan, a Blackstone és az Apollo közösen biztosítanak többmilliárd dolláros forrást az Anthropic számítási kapacitás-vásárlásához. Az Anthropic „AI-for-the-real-world” tanácsadói üzletága 1,5 milliárd dollárt gyűjtött Blackstone-tól, Hellman & Friedmantől, Goldman Sachs-tól, General Atlantic-től, Leonard Green-től és Apollótól. Szinte minden nagy magántőke-cég, amely nincs ezen a listán, az OpenAI versenytársát támogatja. (Goldman Sachs — mint az gyakran előfordul — mindkettőben jelen van.)
Ez nem a megszokott versenystratégia: Wall Streeten általában arra törekszenek, hogy a befektetési lehetőségeket elcsípjék a riválisoktól, nem pedig megosszák velük. Amikor a múltban a magántőke nagy szereplői közösen vállaltak be olyan ügyleteket, amelyek túl nagyok voltak egyedül, az a történelem egyes legrosszabb felvásárlásaihoz vezetett.
Miért alakulnak ki a konszernek?
A tömeges együttműködés mögött részben az áll, hogy rendkívüli mennyiségű tőkére van szükség. "Miért tudtál öt vagy hat vezető játékost egy asztalhoz ültetni? Mert van elég mindenkinek" — mondta Connor Teskey, a Brookfield Asset Management vezérigazgatója a szerzőnek múlt héten. Teskey szerint a befektetők különböző sarkokat igyekeznek elfoglalni az AI-kereskedelemben, így a győztesek és vesztesek még lesznek: Brookfield például szuverén AI-projekteket támogat Európában, a Blue Owl AI-bérbeadóként pozícionálja magát, az Apollo pedig készen áll chip-kockázatot vállaló hitelezőként szerepelni.
Ugyanakkor kevésbé világos, hogy ezek valóban lényegesen különböző stratégiai tétek-e, vagy pusztán marketingfogások, amelyek ugyanannak az alapvető, nagy tételnek a különböző megfogalmazásai.
Csoportgondolkodás és a kockázat megosztása
Az AI befektetések egyre inkább hasonlítanak az IBGYBG rövidítéshez — egy wall street-i szlengre, amely bekerült az amerikai kormány 2008-as aláírások utáni kivizsgálási jelentésébe: "I'll be gone, you'll be gone" (Elmegyek, te is elmész). Ebben a helyzetben mindenki jól jár, ha a terv működik, még ha senki sem tűnik ki zseniként; ha pedig kudarc lesz, mindenki veszíthet, de egyetlen egyén sem fog különösen ostobának tűnni.
Ironikus módon éppen akkor kezdett visszatérni a piac egy olyan időszak felé, ahol az egyedi, kiemelkedő hozamok elérhetőnek tűntek — két évtized könnyű pénze sok szereplőt egyformán sikeressé tett. A háborúk, infláció és vámok okozta törékenyebb, kockázatosabb gazdasági környezet elvileg ösztönözhette volna a befektetőket a kontrasztos (contrarian) stratégiákra, de az AI robbanásszerű igényei most újra a csoportosodás felé hajtják őket.
Infrastrukturális következmények
Nem csupán a technológiai cégek számítanak nagy összegekre. A PwC egy közelmúltbeli tanulmánya szerint önmagában az adatközpontokra fordított világszintű kiadások a 2050-ig terjedő időszakban elérhetik a 30 billió (trillion) dollárt, ami meghaladná korábbi infrastrukturális bővítéseket, például a vasutak, az internet és az elektromos hálózatok beruházásait.
Következtetés
Az AI mint tét óriási forrásokat és kockázatmegosztást követel meg, ami szokatlan együttműködésekhez vezet a Wall Street hagyományosan versengő szereplői között. Marad a kérdés, hogy ezek a konszernek valóban különböző stratégiai játékok-e, vagy mind ugyanannak a nagy tételnek a darabjai — és végső soron az iparág egészének sikerén vagy kudarcán múlik majd, ki tűnik fel győztesként vagy vesztesként.
