Az utóbbi időben megugró mennyiségű, mesterséges intelligencia által előállított kampányvideó és hirdetés tovább nehezíti, hogy a választók megbízzanak a politikusok szavaiban — vagy akár a saját szemükben és fülükkben. A politikai technológiai szakértők szerint ez a tendencia hozzájárulhat a már eleve csökkenő intézményi és politikusi bizalom további eróziójához.
Mit mondanak a szakértők?
Nate Persily, a Stanford Law AI Initiative társigazgatója szerint „igaz, hogy az amerikaiak egyre kevésbé bíznak az intézményekben, hogy megmondják, mi igaz és mi nem, és az MI ezt a trendet fokozza”. Persily rámutatott arra is, hogy a mesterségesen előállított média fogyasztása csökkentheti az emberek képességét és motivációját az igazság és a hamisság megkülönböztetésére.
Sarah Kreps, a Cornell Tech Policy Institute igazgatója megjegyezte, hogy a politikai paletta mindkét oldalán nő a bizalmatlanság az MI iránt: a választók hitelességet akarnak, nem AI-val készített „silány” tartalmakat. Kreps szerint egyes kampányok — például a vitatott MI-hirdetések — felesleges kockázatot vállalhatnak, és jobb volna egyszerűen az idézeteket magukért hagyni.
UC Irvine epistemológusa, Cailin O'Connor arra figyelmeztet, hogy még ha a nézők fel is ismerik az anyagot mint szintetikusat, az érzelmi hatás megmaradhat: ha látnak egy közszereplőt negatív kontextusban, az rossz érzelmi nyomot hagyhat.
Konkrét példák és jogi környezet
Texas szenátusi jelöltje, Ken Paxton nemrég olyan kampányhirdetést tett közzé, amelyben egy MI által generált változata James Talarico demokrata jelöltnek vitt be néhány ellentmondásos kijelentést. A hirdetés ugyan valós megjegyzéseken alapult, de Talarico egyes szavait megváltoztatták, illetve a kontextustól elvették őket.
Ez az eset nem egyedülálló: a politikai MI-hirdetések elleni növekvő ellenérzés a szélesebb MI-ellenes vitákba is illeszkedik, amelyekben például az adatközpontok körüli viták is gyakran szerepelnek.
Szövetségi szinten lényegében nincs átfogó szabályozás az MI-kampányhirdetésekre. Ezzel szemben több állam előírja, hogy potenciálisan megtévesztő hirdetések esetén legyenek kötelező mélyfake-jelölések, míg a nyilvánvalóan szatirikus tartalmakra lazább szabályok vonatkoznak. New York államban például a demokrata politikusok nemrég azt kérték a választási hatóságoktól, hogy vizsgáljanak meg egy republikánus kormányzójelölt MI-hirdetést „anyagilag megtévesztő” címkézés hiánya miatt; a republikánus kampány azt állította, hogy a hirdetés szatíra volt.
Mi a veszély tényleges természete?
A szakértők szerint az MI-vel készített politikai média elsődleges kára nem feltétlenül az, hogy mindenkit sikerül megtéveszteni. Sokkal nagyobb probléma lehet, hogy a valós tartalmakat is könnyen el lehet téríteni a „csak egy újabb deepfake” vádjával. Emellett a folyamatos éberség és szkepszis kimerítővé válhat: ha a fogyasztók minden tartalmat hamisnak vélnek, amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét, az alááshatja a közös tényalapot és tovább rontja a politikai bizalmat.
Következtetés
Az MI-által előállított kampányhirdetések terjedése egyenetlen szabályozási környezetbe érkezik, és szakértők szerint hozzájárulhat a közös tényekhez való viszony további meggyengüléséhez. Szabályok hiányában a választók egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek annak eldöntésében, mi valós és mi mesterséges, ami hosszabb távon távol tarthatja őket a politikai szerepvállalástól.
