Michael Levin, biológus és gondolkodó, egy provokatív tanulmányban azt a lehetőséget veti fel, hogy az elmék nem pusztán fizikai folyamatok eredményei, hanem olyan mintázatok, amelyek egy platóni‑szerű „térben” léteznek, és a testi szervezetek vagy gépek csupán interfészként szolgálnak ezek fizikai megjelenéséhez.
A központi állítás
Levin szerint a szintetikus morfológia és a különféle intelligenciák kutatása olyan jelenségeket világít meg, amelyeket nehéz teljesen fizikalista keretben értelmezni. Írásában ezt fogalmazza meg: „I argue that the emerging sciences of synthetic morphology and diverse intelligence suggest non‑physicalist models of mind and show how they can be empirically investigated… I propose that the relationship between mind and brain is the same as the relationship between mathematical patterns and the morphogenetic outcomes they guide (more broadly, mind:body is as math:physics)”.
Levin továbbá azt javasolja, hogy a testek — legyenek élőek, mérnökiek vagy hibrid megoldások — interfészek egy több‑skálájú mintahierarchia számára, amelyek behatolnak a fizikai világba. E minták reprezentálhatnak biokémiai, biomechanikai vagy más információs mezőket, amelyek célállapotokat (setpointokat) kódolnak, és amelyek felé a rendszerek homeosztatikus vagy allosztatikus folyamatokon keresztül irányulnak.
A platóni tér felvetése
A szerző szerint nem csupán egyszerű, alacsony‑ügynökségű matematikai tények (például egész számok vagy geometriai formák) tartoznak a feltételezett platóni térhez, hanem egyre nagyobb ügynökséggel bíró mintázatok egész sora is, amelyek közül némelyeket „elméknek” nevezünk. Levin: „Thus, I propose that minds, as patterns that ensoul somatic embodiments, are of exactly the kind (but not in degree) of non‑physical nature as the patterns that inhabit and guide the behavior of simple physical structures.”
Empirikus jelenségek és „furcsa” kísérletek
Levin nem állítja, hogy van egyetlen döntő kísérlet, amely egyértelműen alátámasztaná elméletét; inkább több olyan jelenségre mutat rá, amelyek arra utalnak, hogy látszólag egyszerű rendszerek képesek gazdag, váratlan mintázatokat feltárni, amelyek nem következnek magukból a rendszerek absztrakt leírásából.
- Xenobotok: biológiai robotok, amelyeket békasejtekből állítanak elő; Levin szerint ezek „tanítanak minket a békaembriók mintázataihoz közeli mintákra”, vagyis olyan viselkedési és morfológiai lehetőségeket fednek fel, amelyek nem voltak előre láthatóak csupán a sejtek egyedüli vizsgálatából.
- Anthrobotok: emberi légcsősejtekből létrehozott, testből kivett szervezetek, amelyek furcsa formákat öltenek és például képesek autonóm módon neuronális sérüléseket helyreállítani; Levin ezekben is a környezetükhöz közeli, de új mintázatokat lát.
- Mesterséges rendszerek és algoritmusok: Levin ismertet egy rendezési algoritmusokkal kapcsolatos kísérletsorozatot, ahol például bizonyos cellákat „lezártak”, az algoritmus pedig kikerülte ezeket, illetve egy komplexebb kísérletben minden szám egy különféle rendezési algoritmust futtatott, és a rendszeren belül családokba rendeződő algoritmikus viselkedésbeli mintákat figyeltek meg. Ezek a viselkedések nem voltak nyilvánvalóak az algoritmusok elméleti, elvont vizsgálatából.
Levin szerint ezek az esetek azt mutatják, hogy a gépek és a biokémiai élet „többet csinálnak, mint amit az algoritmus vagy a fizikai leírás előír”, és ezek a kiterjesztett viselkedések intelligencia vagy az elméhez kapcsolódó komponensek jelei lehetnek.
Miért fontos ez?
A tanulmány kutatási irányvonalat kínál, amely segíthet megközelíteni az AI‑hoz és a tudatossághoz kapcsolódó filozófiai és igazítási (alignment) kérdéseket. Levin felveti, hogy talán az emberi elmék és különféle mesterséges elmék egymáshoz közeli, de nem teljesen azonos formák ebben a mintatérben, miközben agyaink és adatközpontok különböző fizikai „horgonyokként” szolgálnak, amelyekre ezek a minták „vetülnek”.
Továbbá felteszi a kérdést, hogy újraértelmezhető‑e az evolúció úgy, hogy az ügynökséggel bíró mintázatok aktívan keresnek megtestesülést, illetve létezik‑e valamilyen erő vagy „pozitív nyomás”, amely ösztönzi ezeknek a mintázatoknak a megjelenését a világban. Levin óvatosan fogalmaz: a jelenlegi helyzetben erősen csak azt lehet állítani, hogy tudásunk a matter képességeiről és a minták beáramlásáról óriási hiányosságokkal terhelt.
Hol olvasható részletesen
A tanulmány címe: Ingressing Minds: Causal, Non‑Physical Patterns In‑Form Natural, Synthetic, and Hybrid Embodiments, és a MDPI folyóiratnál jelent meg. Levin arra bíztatja az olvasót, hogy kávéval kézben szánjon néhány órát a munka átgondolására, mert szerinte megéri.
A bemutatott gondolatok nem minősítik eldöntöttnek, hogy az elme természetesen nem‑fizikai; inkább kutatási ösztönzést adnak olyan jelenségek vizsgálatára, ahol a fizikai rendszerek váratlanul gazdag, ügynökséghez hasonló viselkedést mutatnak. Levin érvei egyaránt filozófiai és empirikus irányokat jelölnek ki további vizsgálatra.
