Nyáron beszélgettem a Springboards vezérigazgatójával, egy olyan startupéval, amely egy nagy nyelvi modellt (LLM) fejleszt a mainstream szereplőknél változatosabb válaszok előállítására. A hívás elején egy megjegyzése máig bennem van: „Gyakran mondjuk, hogy önutáló AI-cég vagyunk. Nem tudjuk, valóban szeretjük-e, amit csinálunk.”
Ez a kettősség jól tükrözi a jelenlegi közérzetet: sokan egyszerre szeretik és gyűlölik a mesterséges intelligenciát. Egyfelől a közvélemény kezd egyre pesszimistább lenni. A Pew Research Center felmérése szerint több amerikai felnőtt gondolja úgy, hogy az AI személyesen és társadalmilag is negatív hatással lesz rájuk, mint ahányan pozitív hatást várnak; a pesszimizmus különösen a fiatalok körében erős.
A Stanford University jelentése szerint a világ felnőttjeinek többsége idegesnek érzi magát az AI-termékek és -szolgáltatások miatt. Egy májusi Gallup-kutatás azt mutatta, hogy az amerikai felnőttek 71%-a ellenezné, ha új AI-adatközpontot építenének a lakóhelye közelében — ez jóval magasabb ellenszenv, mint a 53%-os ellenállás egy új atomerőmű esetében. Egy márciusi NBC-felmérés szerint az AI népszerűsége elmaradt a ICE-hez (Immigration and Customs Enforcement) fűződő támogatottságtól.
Ugyanakkor az AI használata robbanásszerűen növekszik. A Sensor Tower piaci elemző cég szerint a ChatGPT májusban elérte az egymilliárd havi felhasználót; Google DeepMind Gemini pedig júliusban hozzávetőleg 950 millió felhasználót jelentett. A Pew szerint az amerikai felnőttek fele most azt mondja, hogy használ chatbottal kommunikáló szolgáltatást — ez több mint kétszerese a 2023-as aránynak — és minden negyedik ember állítja, hogy naponta használ ilyet. A 38 OECD-tagországot vizsgáló adatok szerint a felnőttek több mint egyharmada használt generatív AI-eszközöket az elmúlt három hónapban.
Ezek a számok két, látszólag ellentétes jelenséget írnak le: sokan elutasítják az AI-t, ugyanakkor egyre többen használják azt. Nem valószínű, hogy két teljesen különálló csoport áll a háttérben; sokan egyszerre éreznek vonzalmat és aggodalmat. Lehetséges ugyan, hogy a használat növekedésével nő a kritika is — a fejlettebb elfogadottságú Észak globálisan pesszimistább, míg a délibb régiók optimistábbak —, de a fontosabb tényező talán az, mihez hasonlítjuk az AI-t.
Sok ember nem magát a technológiát utálja, hanem a nagy cégek kitartó törekvését, hogy minél több területen ránk erőltessék az AI-t, és az ebből következő társadalmi és gazdasági átalakulást. A technológiaházak azzal számolnak, hogy generációk óta nem látott változás jön — nem meglepő, ha ez félelmet kelt.
A helyzet emlékeztet a közösségi médiával kapcsolatos korábbi dinamikára: a Facebook és a Twitter (ma már X) mellett tömegek tömörültek ezekre a platformokra annak ellenére, hogy a technológiai felháborodás nőtt. Akkor a kilépés sokszor teljes veszteséget jelentett a tartalmakról és kapcsolatokról; az AI esetében azonban még van lehetőség a szabályozásra és a fogyasztói választás erősödésére.
Jelentős politikai nyomás is mutatkozik: az Egyesült Államok mind az 50 államában fogadtak el vagy terveztek olyan törvényeket, amelyek az AI fejlesztését és alkalmazását szabályoznák — ezek száma az országban több mint 2 100 törvénytervezetet alkot, ami három év alatt tízszeres növekedésnek felel meg. Emellett megjelentek olyan versenyképes, nyílt forráskódú alternatívák is a Google, az OpenAI és az Anthropic modelleivel szemben, ami bizonyos mértékig teret adhat a fogyasztói választásnak.
Nem szabad naivnak lenni: a többmilliárd dolláros cégek mozgása nehezen befolyásolható. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a jövő teljesen elkerülhetetlen. Amikor a Springboards vezérigazgatóját arról kérdeztem, miért fejlesztenek új modellt, ha maga sem lelkes az AI iránt, azt mondta: az LLM-ek legfeljebb visszafordíthatatlanok bizonyos értelemben, de mégis meg lehet őket különböző célokra formálni.
Remélhetőleg több lesz a változatosság: egyértelműbb kommunikáció arról, mire képes és mire nem az AI, valamint olyan termékek és szolgáltatások, amelyeket nem úgy árulnak, mintha a világuralom küszöbén állnánk.
Miért számít ez?
- A felhasználói szokások és az elégedetlenség együtt formálják a szabályozást és a piaci versenyt.
- Több mint egymilliárd havi felhasználó és több ezer jogszabályjavaslat azt jelzi, hogy az AI nem múló divat; a társadalmi hatások és a politikai reakciók hosszú távú kérdések.
A jövő attól függ, hogy a fejlesztők, a szabályozók és a felhasználók hogyan tudnak visszajelzéseket adni és érdemben változtatni a gyakorlaton — úgy, hogy közben a technológia hasznos maradjon, de ne tűnjön kiszámíthatatlan vagy ránk erőltetett megoldásnak.
