Marissa Mayer, a korábbi Yahoo-vezérigazgató és korai Google-mérnök, kritikák célpontjává vált azután, hogy az új Dazzle nevű alkalmazásáról beszélt. A Dazzle egy olyan személyi asszisztensként pozícionált AI, amely a felhasználó kameraképeiből tanul. Mayer egy interjúban azt említette, hogy az alkalmazás segített neki három rövid jellemzőt megfogalmazni a tízéves lányáról egy iskolai születésnapi bemutatóhoz: „empathetic, creative, and an animal lover” (empatikus, kreatív és állatbarát). A megfogalmazás sokak szerint általánosnak tűnt — inkább asztrológiai horoszkóphoz hasonlóan több gyerekre is illhet.
Egyes megfigyelők, köztük a progresszív aktivista Leah Greenberg kritikusan jegyezték meg, hogy Mayer önkéntesen megosztotta ezt a riporterral, és ez jól mutatja, hogyan tért el a Szilícium-völgy kultúrája a társadalom többi részétől. A vita a közösségi médiában és szakmai körökben is éles volt; a Calcalist és a New York Times tudósításaira hivatkozó posztok (például Ryan Mac bejegyzése 2026-10-26-án) felhívták a figyelmet a reakciókra.
Mayer magyarázata és a Dazzle funkciói
Mayer a vitát követően hosszabb X-posztban védekezett. Azt állította, hogy nem arra használta a Dazzle-t, hogy „elmagyarázza” a saját gyermekét, hanem inkább a prototípus képességeit tesztelte: a program előhúzott „elfeledett óvodai projekteket”, például egy „snake devenomer”-t vagy egy „sandcat playground”-ot, amelyek szerinte illusztrálták lányának kreativitását és állatszeretetét.
Ugyanakkor az interjúban Mayer azt is kijelentette, hogy az emberek az alkalmazását használhatják a gyermek születésnapi témájának kitalálásához, playdate-ek szervezéséhez, vakációs családi programok lefoglalásához vagy Halloween-jelmezek kiválasztásához. Arról is beszélt, hogy az ő AI-asszisztense koordinálhatna a férje AI-asszisztensével. Amikor a riporterről azt kérdezték, nem szomorú-e egy ilyen „súrlódásmentes jövő” elképzelése, Mayer azt válaszolta: „I haven’t really thought that through” — vagyis: nem gondolta ezt át alaposan.
Hasonló példák és a tech-elit hozzáállása
A Mayer-ügynél korábban is voltak hasonló megnyilvánulások: tavaly OpenAI-vezérigazgató Sam Altman egy Jimmy Fallonnal folytatott beszélgetésben azt mondta: „I cannot imagine … figuring out how to raise a newborn without ChatGPT.” Altman később X-en is javasolt olyan „cool use case”-eket a ChatGPT Work számára, amelyek például podcastokat generálnának a gyerekek születésnapjairól vagy focimeccseiről, és „elmagyaráznák a gyerekek érdeklődését” — ezekre a megnyilatkozásokra a közönség erős kritikus visszajelzéssel reagált.
Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg is a technológiai megoldások irányába mutat: egy tavalyi podcastban azt mondta, szerinte az átlagamerikai „kevesebb mint három baráttal” rendelkezik, miközben az emberek többre, körülbelül 15 barátra vágynak. Zuckerberg az érzelmi szükségletek AI általi kiszolgálhatóságát is elképzelhetőnek tartja, beleértve AI-terapeutákat vagy akár AI-romantikus partnereket. Ezzel párhuzamosan a Meta fejlesztései a virtuális valóságban megjelenő, egyre élethűbb AI-avatarok irányába haladnak.
Közvélemény és etikai aggályok
A Pew Research Center felmérése szerint az amerikai felnőttek körülbelül 50%-a úgy véli, hogy az AI csökkenteni fogja az emberek képességét arra, hogy jelentős, értelmes kapcsolatokat alakítsanak ki; csak 5% gondolja úgy, hogy az AI megkönnyíti az ilyen kapcsolatok létrejöttét. Ezek az adatok rávilágítanak az általános társadalmi aggodalomra abban a kérdésben, hogy az AI mennyire alkalmas érzelmi és gondozási feladatok átadására.
Mi a tét? Hatékonyság versus emberi kapcsolatok
A techkultúra gyakran az efficienciát és az optimalizálást helyezi előtérbe: egymás mellett futó példák a saját test „biohackelésére” — alváskövetők, nem szabályozott peptide-szerek — mutatják ezt az attitűdöt. Bizonyos termékeknél, például elektromos járművek vagy chipek gyártásánál a hatékonyság valóban kiemelt cél. Ugyanakkor az emberi kapcsolatok nem ugyanilyen termékek: törékenyek, rendezetlenek és gyakran pont a nehézségekben adják a lét értelmét.
A vitában az áll, hogy amikor ezekkel a kapcsolatokkal számolunk le és delegáljuk őket számítógépeknek, lemondunk azokról a nehezen elsajátítható, de jellemformáló tapasztalatokról, amelyeket az emberi együttlét és a gondoskodás jelent. A Mayer–Altman–Zuckerberg-féle példák újra felvetik a kérdést: mit veszítünk, ha a technológiai kényelem átveszi a helyét a személyes, emberi kötelékeknek?
