Dani Rodrik, a Harvard Kennedy School török–amerikai közgazdásza és a nemzetközi politikai gazdaságtan elismert kutatója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara budapesti konferenciáján arról beszélt, milyen közpolitikai lépésekre van szükség ahhoz, hogy a gazdaság sok jó munkahelyet teremtsen. A professzor a konferencia előtt adott interjúban összegezte nézeteit arról, miért nem bízik abban, hogy az ipar önmagában képes több országot felemelni, véget ért-e a globalizációs korszak, és mit jelenthet a mesterséges intelligencia elterjedése a munkavállalók számára.
Az átmenet kora és a hiperglobalizáció tapasztalatai
Rodrik szerint a világ egy átmeneti állapotban van: véget ért a szerinte „hiperglobalizáció” korszaka, amikor a politikai döntéshozók egyszerre akarták a szabadabb nemzetközi gazdasági integrációt, erős nemzeti szuverenitást és a demokratikus elszámoltathatóságot. A hiperglobalizációnak ugyan sok nyertese volt, de jelentős társadalmi vesztesei is: munkások, régiók kerültek nehéz helyzetbe, és ennek következtében politikai feszültségek, populizmus és autoriter tendenciák nőttek.
Kína felemelkedését Rodrik külön hangsúlyozta: a kínai modell a globalizáción keresztül százmilliókat emelt ki a szegénységből, ugyanakkor politikai és gazdasági rendszere eltért a nyugatitól, és ennek geopolitikai következményei vannak. A professzor szerint nem világos, hogyan rendeződik ez az új háromszög – nemzeti szuverenitás, nemzetközi integráció és demokrácia –, de azt látja, hogy a nemzeti szuverenitás erősödött, miközben a demokrácia sok helyen gyengül.
Három lehetséges forgatókönyv
Rodrik három forgatókönyvet vázolt fel. A „rossz” az 1930-as évekhez hasonló összeomlás lenne, de ezt kevésbé tartja valószínűnek, mert ma a gazdasági kapcsolatok sokkal szorosabbak. A „csúf” változatban a geopolitika zéró összegű logikája dominálna, és ez aláásná a nemzetközi együttműködést például a klímaváltozás vagy a mesterséges intelligencia szabályozása terén. A „jó” forgatókönyv szerint a kormányok megtalálják az egyensúlyt az integráció és a szuverenitás között, és ezt a demokrácia, a középosztály erősítésére, valamint a hiperglobalizáció által okozott elosztási konfliktusok kezelésére használják.
A jóléti állam helyett több jó munkahely
Rodrik hangsúlyozta, hogy a második világháború utáni jóléti államok modellje egyszer ideig hatékony volt az elosztási kérdések kezelésére, de a gazdaság szerkezete ma megváltozott: az ipar szerepe csökken, erősödnek a szolgáltatások, a technológiai változások és a mesterséges intelligencia új kihívásokat jelentenek. Emiatt szerinte nem elegendő pusztán újraelosztással reagálni: a kormányoknak olyan gazdaságpolitikát kell kialakítaniuk, amely jó, termelékeny munkahelyeket teremt, különösen azokban a szolgáltatói ágazatokban, amelyek a jövőben a legtöbb embert foglalkoztatják (gondoskodás, kereskedelem, különböző szolgáltatások).
Rodrik szerint az emberek nem csupán pénzbeli juttatásra vágynak, hanem a munkával együtt járó méltóságra, társadalmi elismerésre és identitásra. Ennek megfelelően a közpolitikáknak a munka minőségét és a dolgozók autonómiáját kell növelniük, nem csupán a jövedelmek átstrukturálására kell hagyatkozniuk.
Platformok, technológia és munka szervezése
A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani platformcégek gyakran a taylorista munkamegosztás felé tolják el a szolgáltatásokat: apró, felaprózott feladatokkal csökkentik a béreket és a dolgozók autonómiáját, miközben magas a fluktuáció és alacsony a termelékenység. Ugyanakkor lehetséges más irány: ha a platformok és technológiák a dolgozókat képességekkel ruházzák fel, növelhetik önállóságukat és termelékenységüket — erre vannak is példák szerte a világon.
Rodrik ezért azt javasolja, hogy a kormányok ösztönzőkkel, szabályozással, támogatásokkal és képzésekkel segítsék a cégeket abban, hogy másképp szervezzék a munkafolyamatokat. Nem elsősorban kényszer kell, hanem politikai beavatkozás a megfelelő irányba tereléshez: például arra, hogy a platformcégek osszák meg technológiai képességeiket a helyi vállalkozásokkal, hogy azok kevesebbet legyenek kiszolgáltatva és több értéket tarthassanak meg.
A kormányok szerepe a technológiai áttörésekben
Rodrik emlékeztetett, hogy számos nagy technológiai áttörés – például az elektromos autók vagy a megújuló energiafelhasználás elterjedése – nem piaci automatizmus eredménye volt, hanem nagyrészt kormányzati beavatkozások és beruházások hatására valósult meg. Külön kiemelte a kínai kormány aktív szerepét a megújuló technológiák fejlesztésében. Hangsúlyozta: valami hasonlóra van szükség ahhoz, hogy a szolgáltató szektorban jó munkahelyek jöjjenek létre.
Mesterséges intelligencia: veszélyek és lehetőségek
Rodrik szerint a globalizáció sokkja eltörpülhet azon következmények mellett, ha az MI alkalmazásának szabályozását és gyakorlati felhasználását teljes egészében néhány óriáscégre bízzuk. Szerinte nem elég pusztán növelni az újraelosztást vagy univerzális alapjövedelemre támaszkodni: az MI társadalmi hatásait aktívan alakítani kell.
Ugyanakkor optimistább az MI kapcsán, mint korábban az automatizációval kapcsolatban volt: az MI lehetőséget ad arra, hogy a kevésbé képzett dolgozók számára hozzáférhetőbbé tegye a tudást és képességeket. Példaként említette a gondoskodási szektort, ahol az MI segítheti az alapvető diagnosztikai feladatokat, vagy a kisvállalkozókat, akik MI-alapú tanácsadást kaphatnak, amit korábban csak nagy cégek engedhettek meg maguknak.
Az iparosodás „egérútja” bezárult
Rodrik rámutatott, hogy az iparosodás korábban sok fejlődő ország számára működő útnak bizonyult: kevés képzettséggel produkcióképes ipari munkássá váltak. Ma azonban a korszerű ipari technológia több tőkét és tudást igényel, a globális értékláncok pedig komplexebb feltételeket szabnak. Ennek következtében a később iparosodó országok ipari foglalkoztatásának csúcsa alacsonyabb, rövidebb ideig tart, és nem képes ugyanúgy megalapozni egy erős középosztályt. Magyarország példáját hozta: bár a közeliség az európai piacokhoz előnyt jelentett, a jövő munkahelyei nagyrészt nem az iparban lesznek.
Mire kell fókuszálniuk a kormányoknak?
Rodrik szerint a fő kérdés, hogy miként lehet az állami eszközöket úgy alkalmazni, hogy a szolgáltató szektor is jó, termelékeny és méltóságteljes munkát nyújtson. Szükség van új „iparpolitikára” a szolgáltatások számára: olyan kormányzati lépésekre, amelyek a kis- és középvállalkozásoktól a nagy platformcégekig mindet arra ösztönzik, hogy jobb munkahelyeket hozzanak létre. Ennek eszközei lehetnek ösztönzők, szabályozások, képzések és a technológia megosztását elősegítő megállapodások.
Zárásképp Rodrik figyelmeztetett: ha nem alakítjuk aktívan a technológiai átállást, a jövő társadalma disztópikus irányba tolódhat, ahol néhány óriáscég határozza meg a fejlődést, és a dolgozók többsége rossz munkákban ragad. Ezért szerinte nincs jobb megoldás, mint a kormányok határozott szerepvállalása a technológiai fejlődés társadalmi hatásainak alakításában.
