Jeff Schmid, a Federal Reserve Bank of Kansas City elnöke hétvégi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligenciába (AI) irányuló beruházások olyan mértéket értek el, hogy azok már makrogazdasági szemszögből is jelentőséggel bírnak. Schmid kifejezetten felvetette: vajon az AI‑iparág válhat‑e „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” (too big to fail), a kifejezés, amelyet korábban a 2008-as pénzügyi válság idején használtak a rendszer szempontjából meghatározó bankokra.
Miért aggódnak a szabályozók?
Schmid aggodalma elsősorban két tényező köré csoportosul: az iparág mérete és a szereplők közötti szoros, egymásra épülő finanszírozási kapcsolatok. A beszédben kiemelte, hogy a nagy technológiai vállalatok eddig összesen közel 2 400 milliárd dollárnyi AI‑beruházást ígértek, ami lényegesen meghaladja a korábbi vállalati beruházási ciklusok volumenét, és kevés tartalékot hagy arra az esetre, ha a kereslet elmaradna a várakozásoktól.
Nem csupán a beruházások nagysága aggasztja a döntéshozókat, hanem az is, hogy a fejlesztések finanszírozásában nagy szerepe van a hitelnek és bonyolult, egymásra épülő konstrukcióknak. A Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements, BIS) korábbi figyelmeztetése szerint egy esetleges AI‑piaci összeomlás a hitelpiacokat erősen megrázhatja, mert a kitettségek és a kölcsönös finanszírozás láncai a pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek.
Piaci jelek: növekvő CDS‑árak
A piacok már részben beárazzák a kockázatokat. A beszédre hivatkozó anyagok említik, hogy az Nvidia köré kapcsolódó mintegy 750 milliárd dollár értékű AI‑megállapodások növelték a vállalat hitelkockázati csereügyleteinek (credit default swap, CDS) árfolyamát, ami arra utal, hogy a hitelezők is nagyobb kockázatot látnak még az ágazat vezető szereplőinél is.
Hasonlóságok és különbségek a korábbi buborékokkal
Néhány mutató alapján az AI‑fellendülés emlékeztet a dotkomkorszakra: a piaci koncentráció és bizonyos értékeltségi szintek meghaladják a 2000‑es éveket. Ugyanakkor Schmid hangsúlyozta, hogy a mai piacvezető vállalatok többsége valódi profitot termel, ellentétben az 1999–2000 körüli internetes cégek nagy részével. Ez a kettősség okozza a Federal Reserve számára a dilemmát: a valódi nyereség stabilabb alapot sugall, de az óriási beruházási volumen és a hitelalapú finanszírozás arra utal, hogy még egy alapvetően egészséges iparág is képes lehet pénzügyi sokkok továbbítására.
Monetáris politika és a jegybank felügyeleti feladatai
Schmid szerint az AI‑beruházások további növekedése befolyásolhatja a keresletet az energiára, félvezetőkre és építőipari kapacitásokra, ami megnehezítheti az inflációs nyomás értékelését és a kamatdöntéseket. Emellett a finanszírozás egyre inkább a vállalati mérlegekről a hitelpiacokra és magánhitelezőkre tevődik át, így a kockázatok olyan pénzügyi intézményekre is kiterjedhetnek, amelyek felügyelete a Federal Reserve hatáskörébe tartozik.
Koncentráció marad a legnagyobb veszély
A beszéd szerint a legkézzelfoghatóbb kockázat továbbra is az iparági koncentráció: néhány nagy vállalat adja a részvénypiaci emelkedések és a tőkebefektetések jelentős részét, így bármelyikük súlyos problémája messze túlmutatna a technológiai szektoron. Schmid nem jósolt összeomlást, hangsúlyozta azonban, hogy egy regionális Fed‑elnök feladata felhívni a figyelmet a potenciális rendszerszintű kockázatokra, mielőtt azok valódi pénzügyi problémává válnának.
Mit jelez a szóhasználat?
Az, hogy a „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” kifejezését most az AI‑iparág kapcsán használják, Schmid szerint azt mutatja, hogy az AI már nem csupán technológiai vagy piaci sztori: kérdésessé vált, hogyan befolyásolhatja az egész pénzügyi rendszer stabilitását.
