Jeff Schmid, a Federal Reserve Bank of Kansas City elnöke a héten megtartott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mesterséges intelligenciába (MI) irányuló beruházások ma már olyan mértékűvé és összefonódottá váltak, hogy makrogazdasági szinten szükséges foglalkozni velük. Schmid azon a kifejezésen elmélkedett, amely a 2008-as pénzügyi válság idején vált közismertté: vajon az AI olyan szektorrá nő-e, amely „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” (too big to fail)?
Méret, koncentráció és összefonódások
Schmid aggodalmát az iparág mérete és a szereplők közti szoros kapcsolatok táplálják. A beszédben kiemelte, hogy a nagy technológiai vállalatok összességében már mintegy 2400 milliárd dollárnyi mesterségesintelligencia-beruházást vállaltak. Ez a volumen meghaladja korábbi vállalati beruházási ciklusokat, és korlátozza a mozgásteret, ha a kereslet elmaradna a várakozásoktól.
Nem csupán a beruházások összegét tartja kockázatosnak Schmid, hanem azok finanszírozási szerkezetét is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements, BIS) korábban figyelmeztetett, hogy egy esetleges AI-piaci visszaesés a hitelpiacokat súlyosan érintheti, mert a fejlesztések jelentős része hitelből és egymásra épülő finanszírozási konstrukciókból valósul meg. Az ilyen összefonódó üzleti kapcsolatok azt jelentik, hogy egyetlen szereplő megingása láncreakciót indíthat el, miközben a tényleges kitettségek külső szemmel nehezen átláthatók.
Piaci jelek és konkrét példák
A befektetők már elkezdték beárazni a növekvő kockázatokat: Schmid megemlíti, hogy az Nvidia körüli, mintegy 750 milliárd dollár értékű AI-megállapodások hulláma a vállalat hitelkockázati csereügyleteinek (credit default swap, CDS) árát is megemelte. Ez arra utal, hogy még az ágazat legerősebb szereplőinek hitelezői is növekvő kockázatot lát(hat)nak.
Ugyanakkor Schmid hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet nem tökéletesen azonos a múltbeli buborékokkal. Bizonyos mutatók (például értékeltségek és piaci koncentráció) a dotkomkorszakot idézik, de a mai piacvezető techcégek valós profitot termelnek, ellentétben a 2000-es évek néhány internetes szereplőjével. Ez nehezíti a döntéshozók helyzetét: a növekedés alapvetően fenntarthatónak tűnhet, ugyanakkor a beruházások mérete és a hitelarány azt jelenti, hogy akár egy egészséges ágazat is képes lehet pénzügyi sokkok továbbítására.
A jegybanki politika és felügyelet következményei
Schmid szerint a Federal Reserve figyelme egyre inkább az AI-beruházások felé fordul. Ha a beruházási hullám növeli az energia-, félvezető- és építőipari kapacitások iránti keresletet, az megnehezítheti az inflációs folyamatok értékelését és a kamatdöntéseket. Emellett az AI-fejlesztésekre fordított kiadások egyre inkább megközelítik a technológiai óriások szabad készpénztermelő képességét, ezért korábban belső forrásokra támaszkodó cégek is növekvő mértékben vesznek fel hitelt vagy vonnak be külső tőkét.
Ez a finanszírozás átterelődése a vállalati mérlegektől a hitelpiacok és magánhitelezők felé rendszerszintű kockázatokat jelenthet, mivel ilyen intézmények felügyelete gyakran a jegybankhoz kötődik.
Mi következik ebből?
Schmid nem jósol összeomlást; a regionális Fed-elnök dolga éppen az, hogy idejekorán felhívja a figyelmet a potenciális rendszerszintű kockázatokra. Ugyanakkor az, hogy a „túl nagy ahhoz, hogy elbukjon” terminust az MI-re alkalmazzák, önmagában is jelez egy hangnemváltást a hivatalos kommunikációban: az AI immár nem csupán technológiai vagy piaci sztori, hanem kérdésessé vált a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából.
A további lépések a szabályozók és a jegybankok figyelmén, valamint az ágazat finanszírozási szerkezetének alakulásán múlnak. A döntéshozóknak balanszírozniuk kell a valódi gazdasági haszonnal járó befektetések támogatása és a túlzott koncentrációból, illetve hiteláttételekből fakadó rendszerszintű kockázatok csökkentése között.
